*******************
December utolsó hetében immár tizedik alkalommal gyűlnek össze a legjobb kispályás futballcsapatok, hogy megmérkőzzenek a Real Team Kupa vándorserlegéért, valamint az igen tetemes, közel két millió forintos összdíjazás minél nagyobb részéért. A kisebbfajta jubileumot ünneplő hajdúsági teremtornán ezúttal is ott lesz számos élvonalbeli futsal és hazai nagypályás játékos, köztük válogatott futballisták, de Dzsudzsák Balázs személyében, aki már évek óta rendszeres résztvevője ezeknek a tornáknak, a legmagasabban szinten is jegyzett magyar légiós is pályára lép.
A lebonyolítás is a lehető legnagyobb izgalmakat ígéri, a 48 csapatos főtáblán négycsapatos csoportokat alakítanak ki, mindegyik kvartettből az első két helyen végzett együttes automatikusan továbblép, mellettük pedig még a nyolc legjobb harmadik is esélyt kap a folytatásra. A harminckét csapat alkotta második körtől azonban már nincs hibázási lehetőség, egyenes kiesési rendszerben jutunk el a döntőig.
2010. december 27-28-29-30.
Selejtező: Hódos Imre Rendezvénycsarnok, Debrecen
Döntő: Főnix csarnok, Debrecen
Nevezés: 59 900 Ft – határidő 2010. december 22.
Belépés: Ingyenes!!!
forrás: http://www.realteamkupa.hu/











































